Az angol cím, annak a számnak a címe, amire már hosszú ideje akartam egy multifandom verset írni. Jól olvassátok, multifandom vers lesz. Létezik ilyen egyáltalán...? Mindegy, ha eddig nem volt, most lesz.
A lényeg, hogy Loki addig hisztizett, hogy ő bizony szeretne egy verset, ami róla szólna és írjam meg, vagy megfizetek, hogy én ugyan elkezdtem, de aztán átment multifandomba, erre ő csak tovább szekált, aminek az lett a vége, hogy megdobtam egy párnával és elmagyaráztam neki, hogy ez a vers akkor sem fog csak és kizárólag róla szólni. Nem, nem és kész. Erre ő felhúzta az orrát és kisétált a szobából. Azóta nem láttam...biztos megsértődött. (Amúgy nem vagyok ám skizofrén, nem kell félni. Én? Áh, dehogy! Miből gondolod?)
Fandom: multifandom (Marvel,Sherlock,Doctor Who,Supernatural sőt még Hannibal is van)
Párosítás: a-a *megrázza a fejét*
Figyelmeztetés: angst, mert ha én verset írok, akkor az valahogy mindig angst lesz
Nézz
rám.
Egykor
ezekkel a kezekkel
Uraltam
világokat.
Féltek.
Hódolj
a Halál Istenének.
Hátamat
falnak vetve,
Darabokra
tépve.
Lásd
hát,
Hogyan
vesztettem el mindent.
Nézz
rám.
Király
voltam.
„Hiányoztam?”
Nekem
ez mind móka volt,
Uralni
téged.
Cigaretta
ég el velem.
Ígértem,
veled is megteszem.
Lásd
hát,
Hogyan
vesztettem el mindent.
Nézz
rám.
A
halhatatlanra.
Ki
galaxis utakon,
Élet
és halál ura.
Hallottál
már róla?
Milliónyi
útitársa,
Neki
még sincs családja.
Lásd
hát,
Hogyan
vesztettem el mindent.
Nézz
rám.
A
Pokol urára.
A
fojtó vörös füstbe.
A
kegyetlen feketeségbe.
Valami
megváltozott benne.
Hallod-e,
hogyan sikít,
Szeretetért
egy démon szíve?
Lásd
hát,
Hogyan
vesztettem el mindent.
Nézz
rám.
Az
őrültre.
Egykor
még életeket mentettem.
Te
tetted ezt velem.
„Rajzolj
egy órát.”
Minden
percét élvezted.
„A
nevem Will Graham.”
Lásd
hát,
Hogyan
vesztettem el mindent.
Nézz
ránk.
A
két testvérre.
Kik
rémálmokkal küzdöttek.
Őrangyalok
vigyázták őket.
Együtt,
az út végén,
Vérbe
fagyva, a pillanatba kapaszkodva,
Még
most is hisznek.
Lásd
hát,
Hogyan
vesztettünk el mindent.
Szia!
VálaszTörlésNah most már épp eleget égett a pofámon a bőr, hogy soha nem vagyok képes ideérni, szóval megembereltem magam, és jöttem. Szándékomban áll rommá véleményezni, remélem sikerül. Ha nem is most este, de azért a napokban mindenképp.
Mert megérdemled, és minden másra ott a Mastercard.
Először is közölném veled, hogy létezik multifandom vers. Mindenféle vers létezik, legalábbis szerintem, ha máshol nem akkor a fejedben, de mihelyt leirod, onnantól kezdve van, szóval ezen nem hiszem, hogy kell rágnod magad. Sőt! Légy büszke, hogy te vagy az első.
Oké, nyergelek.
Csak annyit, hogy megnyugtat, hogy nem csak én beszélgetek ténylegesen a karakterekkel :3
Nah de most valamit a versről.
Először is szerelmes vagyok a refrénbe, és a keretes szerkezetbe. Mármint, hogy mindegyik versszakot azzal kezded, hogy "Nézz rám" és azzal zárod, hogy "Lásd hát,
Hogyan vesztettem el mindent."
Egyszerre foglalod keretbe, zárod el és teszed hasonlatossá. Ez már csak azért is szép dolog, és a mondanivalónak egyfajta fizikai kivetülése, mert mindengyik a veszeségről szól, és hiába vannak külön világokban, ez egyszerre köti össze őket, de aztán el is szeparálja, mert a fájdalom, a vereség, a szenvedés, mindig magányos dolog. Még akkor is ha van valaki mellettünk, legyen az, aki akár a legjobban megért minket, még ő sem foghatja fel teljesen, hogy pontosan mi megy végbe mennünk. Akkor hogy érthetné egy teljesen vadidegen? Na és ezzel a kivitelezéssel ezt valami ragyogóan közlöd, imádlak érte.
Tetszik, ahogy Lokit veszed elsőre, hiszen ő isten, talán azt is mondhatjuk, hogy ő bukott a legnagyobbat, hiszen "Egykor ezekkel a kezekkel
Uraltam világokat." Csak aztán mind tudjuk mi történt.
Utána jön Moriarty, a Bűn Napóleonja, aki szerintem az egész földre kiterjedő hálót is a kezében tudott tartani, de hogy Európában ott volt mindenhol az egyszer biztos. Szóval ő már "csak" egy világot vesztett el, kicsit kisebb tragédia, ám ugyanannyira fájdalmas, hisz mi is tudjuk mi történt. Apropó itt vetnék közbe még egy kiegészítést a szerkezetbe, hogy még van valami ami összeköti őket. Mi, az olvasók akik ismerik a fandomokat, és mindegyiküket megértik és a szivük szakad meg értük. Imádom, mondtam már?
Nah de vissza, Jim már megvolt, nézzük ki jön most. A Doktor. Először azt hittem a Mester, de nem a Doktor az. Ugyan ha követném a fenti vonalat akkor a tér-idő uralása nagyobb dolog, ámde a valódi vesztesége mégis kisebb, valamilyen értelemben a világnál. A családot veszítette el, neki ez az igazi fájdalma, a vesztesége, az, ami mindent jelentett számára. Köszönjük szépen, a szivünk romokban, a lelkünk is rendesen repedezett, hagyj sirni...
Persze nem hagysz, és ez is jóóó, a mazohista énem örül, szóval nincs más hátra, mint előre, de a szemüvegemet azért emgtörlöm. meg a szememet. És hozok be még zsepit.
Nah, msot hogy ezekkel is megvagyok, meg a pityergéssel a zuhany alatt, lássuk tovább, ki a következő.
Crowley. Ez se illik abba a sorba, hogy egyre kevesebbet veszt el, de csak látszatra, mert valójában a család után, valami még "kisebb" következik, méghozzá a szerelem. Ami egy személyre vonatkozik, és remélem érthető vagyok, mert ez belül világos, csak leirva! Szóval ő már "csak" egyetlen személy hiánya miatt szenved, ám ez is bőven több a kelletténél.
Nos utána jön Will, aki pedig önmagát vesztette el sikeresen, ergo elértünk a legszemélyesebb, legfájdalmasabb, legiszonyúbb veszteséghez, az ego, az öntudat elvesztéséhez. Köszönöm, hol is van az a sarok a piákkal?
TörlésNos, itt abba is lehetne hagyni, hiszen ez egyfajta csúcspont, még akkor is, ha igazából völgy, de te még odatetted a Winchestereket is. És azt hiszem sikerült megértenem az okot is, hogy miért. Valami reményt, vagy talán kiutat akartál ezzel mutatni, hogy bár mindent elvesztettek, itt mindenki elvesztette azt, amit a legjobban akart, amire a legjobban vágyott, amitől ő ő lehetett, de mégis,van aki még hisz, hogy van felfelé, van jobb, van kiút a veszteségből. A pillanat is véget ér egyszer.
És itt az utolsó sor, a többesszám miatt, nekem még afféle visszacsatolásként hatott a többi résztvevőre, mintha egy kör láncszemei lennének, ami újra és újra végigpörög, belefagyva ebbe a pillanatba, örök veszteségbe és fájdalomba, és a vérbe természetesen, és az a remény, nekik soha nem érkezik el.
Meg kell jegyeznem, hogy ez abszolút szubjektív vélemény, és remélem nem néztem félre nagyon semmit, a lényeg, hogy nagyon fájt, nagyon szenvedtem és persze nagyon
Köszönöm, hogy olvashattam!
Jé, hát egy Eva és egy kiló hozzászólás! *-* De örülök neked, te. És nem kell annyira elégned, amiatt, mert nem rohamoztál még meg a hsz-eiddel, csak akkor, ha nagyon szükségesnek érzed. :D
TörlésÉn viszont kérhetnék bocsánatot, amiért csak most másztam ide válaszolni. Most is fáj a fejem meg fáradt vagyok, mint aki egy napon egyszerre vitte végbe a világok közti utazást, leste ki kedvenc párosait, futotta le a maratont és még tanulnia is kell, mert amúgy egy rendes, ártatlan kis diák ám. :"D
A lényeg, hogy megpróbálok koncentrálni. :)
Na szóval, a véleményed felettébb tetszik és imádom, pedig én egyáltalán nem rendeztem őket sorba, amikor megírtam, de ennek ellenére nagyon jó volt olvasni, hogy te ezt így elgondoltad és értelmezted. :) A többi, azt kell mondjam igaz, bár még mindig nem tudlak sajnálni és a mazochista Evaval együtt nevetünk rajtad. :D
De ha előveszem az együtt érzőbb énemet, aki mostanában túl sokszor előjön, akkor megyek és én is sírva iszogatok veled abban a sarokban. :")
Egyszóval, végtelenül örülök, hogy elolvastad, írtál, tetszett, és hogy ezt mind kiváltotta belőled! :3
Tetszett ez a vers, úgy tényleg benne volt minden, aminek kellett. Nagyon jól összefoglaltad a dolgokat, és mindegyik versszakból rá lehetett jönni, hogy éppen kikről is szól, és tényleg, a legfontosabbakat leírtad róluk. Köszönöm, hogy olvashattam. :)
VálaszTörlésHuh, ha te azt tudnád, hogy én mennyit izgultam azon, hogy nem lesz egyértelmű, melyik versszakban kiről is van szó. :") De te jöttél és megnyugtattál és még tetszett is. Köszönöm szépen, hogy írtál. :3
Törlés