Gofri, britek, Napóleon, na meg mondo con

Avagy így kell nyakatekert címet adnod annak a bejegyzésnek, amelyben meg akarod magyarázni, miért nem voltál aktív mostanában.

Persze az, hogy meg akarok magyarázni valamit, az én esetemben sosem lesz teljesen egyenlő azzal, hogy meg is magyarázom a dolgot. Főleg így, hogy utólag rájöttem, a cím nem is annyira passzol az eredeti okhoz. 
Szóval most maradjuk csak távol az eredeti okoktól, hiszen valamennyire az is befolyásolta az itt létemet-pontosabban az itt nem létemet-, hogy én éppen gofrit eszegettem Brüsszelben, kagylót gyűjtöttem a napfényes brit tengerparton, megpróbáltam együtt teázni a királynővel, csak ő épp nem volt elérhető, de azért szereztem egy rakomány brit teát otthonra, hírességek viaszmásaira vetettem elég furcsa pillantásokat, volt egy ebédem a Temze partján, sőt még a Louvre-t és magát Napóleont is láttam (igaz, hogy az egyiket csak kívülről, a másikat pedig egy méretes koporsóban, és tudjátok mit, rátok bízom, hogy kitaláljátok melyik volt melyik).
Igen, azt hiszem a távollétem egy kisebb része erre az ártatlan kis útra fogható, miközben ő nem is bűnös semmiben, csupán abban, hogy álmokat váltott valóra.

(és tudom, hogy senkit nem érdekelnek a képeim, de ha már összeműveltem 800+ képet és vagy 10 kollázst az út alatt, akkor csak azért is hozzátok vágok párat)

(igen,szokásom,hogy ily drámaian nézzek a távolba, illetve hozzak zavarba telefonfülkéket a puszta tekintetemmel, látjátok, el is vörösödött)

(Szerelmem London. Az volt, az lett és az is marad. Ja, és az utolsó sorban a második képen az ott a Baker Street lenne. Az ám.)

(Ahahahahahaha. Ahahahaha. Ahaha. Haha. Imádom és kész.)

(Életemben először találkoztam a tengerrel. Szerintem ide nem kellenek szavak. Ne kelljenek, mert nem tudnám leírni úgysem.)

(A harmadik kép ebben a kollázsban bizonyította számomra, hogy talán valamennyit én is értek a fotózáshoz..a többi kép csak próbálkozás. Emellett elég hardcore karkötőgyűjtő vagyok, de ez szerintem nem szorul különösebb magyarázatra.)

Az utat továbbiakban ezzel az egyetlen giffel tudnám kifejezni. Mert brit, mert szeretem és mert teljes mértékben leír engem és azt a felejthetetlen kilenc napot.

A második ok az nem is ok, csak egy ártatlan kis bejelenteni való, arra az esetre, ha valakit esetleg érdekelne a dolog. Ha nem, akkor is leírom, mert szeretek arról a tényről beszélni-akarom mondani, írni, azaz akarom írni, írni-miszerint ebben az évben részt veszek életem legelső Con-ján, ami megint csak egy hosszú folyamat és álmodozás eredménye. Igazából ezt is inkább aggodalommal, mint örömmel várom, de lassan kezd bennem több lenni a pozitivitás s remélem ez így is marad a jövő hét végéig.

(A szombat valahogy így fog telni, sajtburgert és pitét vadászva, lelki ikertestvéremként, Dean Winchester-ként. Oh, és lesz velem egy öcskös és egy démon is. It'll be sooOOooOOooo much fun.)

(Éljen hát a testfestés! A vasárnaptól csak annyit kérek, hogy ne essen. Nem akarok egy morcos, elázott, szürke paca lenni. Kérem,kérem,kérem, szépen kérem...?)

Végezetül és ezzel végre meg is adom a választ a hosszú távollétre, höhö...egy vers. Csak hogy legyen már itt valami, ami egy kicsit is érdemleges egy fanfiction- és versközzétevő blogon. Igazából azért van itt, hogy nehogy már elengedjelek benneteket innen szívfájdalom és angst nélkül, muhahuhaha, szenvedjetek.

Megérdemled

Ha sírsz,

Letörlik a könnyeket

Ha fázol,

Felmelegítenek

Ha összetörsz,

Felemelnek

Láthatatlan erővel,

Édes sötétségbe kergetnek.

Fuss, kérlek

Rejtőzz előlük!

Nem tudsz,

Mert élvezed.

Hogyne tennéd

Gyermek,

Hisz azt hiszed

Megérdemled.

Hallgass rám,

Megsúgom neked,

Csillagtalan szárnyaim

Alá veszlek.

Képzeld el,

Ha nem lennének,

Mi lenne veled.

Mentenéd magad

Ők észre sem vesznek,

Te tetted ezt velük

Egyszer úgyis elmennek.

Mi történne,

Ha elesnél

És látnád

Igazam volt

Vagy hazudtam?

Te döntesz

Válaszod tudom

Hisz azt hiszed,

Mint az életet,

A halált is

Megérdemled.