Yellow Blanket

Kezdeném azzal, hogy a címválasztásaimért le lehet csapni. Én is lecsaptam már párszor magam miatta, de eddig még nem használt.

Lényeg annyi, hogy remélem tetszeni fog annak, akinek címeztem.

Ugyanis ez, nem más, mint egy ajándék fanfiction, ENNEK az imádni való emberkének, itten, akinek ezúton is köszönöm, hogy ihletet adott ehhez a rövidke kis valamihez.

Remélem örömödet leled majd benne!

Fandom: Supernatural (a változatosság kedvéért, megint, és még mindig)

Párosítás: Deanley (ami megint csak nem az én hibám, mert végzetesen megfertőztek, de nem sajnálom)

Figyelmeztetések: leheletnyi slash, enyhe fluff, egypercesnek lett megbeszélve, de nem tudom, hogy az-e, szerintem kicsit hosszabb, AU, High School AU (ooc?)

Táskáját maga mellett vonszolva lépte át a küszöböt és ingerülten vágta be maga után a kis szoba ajtaját. Tényleg nem volt valami nagy a lakrészük, de a kollégiumoktól nem is várna mást az ember, csak a legfontosabb helységek jelenlétét, úgymint fürdőszoba és háló, ami egyben, minden más egyéb eldobált cucc gyűjtőhelye volt. 

Most is, ahogy belépett, majdnem sikerült elesnie egy pirítós sütőnek látszó tárgyban, amiről maga sem tudta, hogyan és mikor került az enyhén megvilágított, kicsiny előszobába. Különösebben nem is érdekelte a dolog, ennek megerősítése, s pusztán csak az unalom végett, belerúgott egyet, ezzel eltüntetve szerencsétlen berendezést az útból.

Nem volt jó napja. Ami azt illeti ritkán voltak jó napjai. Ami a sulit illette, a terv valahol ott elbukott, hogy maga az egész dolog hidegen hagyta. De más részről azt is tudta, hogy muszáj, mert addig is távol van a családi gondoktól és néha napján még annak is jobban örült, ha a fejére téve egyensúlyozhatta a matek tankönyvet, mint azt tanulja, hogyan kell elsütni egy fegyvert.

A szobába érve megszokásból vetette le magát az ágyára és rúgta le a cipőit, nagyjából ugyanazon időben. És akkor most jöhet a szokásos, francba az egésszel folyamat, egészen addig, amíg a másik ide nem ér.

Csak ekkor vette észre, hogy Crowley a mellette pár lépésnyire lévő ágyban alszik, ami az övé mellett volt. Vagy csak próbál aludni, ezt nem nagyon tudta megállapítani, a fél arcát eltakaró párna miatt, ami ki tudja mikor került oda. Azt sem tudta, hogy Crowley egyáltalán mikor érkezett meg, vagy mióta van itt. Bár minta rémlett volna neki, hogy talán beszéltek valami olyasmiről, hogy talán a másiknak tanári betegség miatt elmaradnak a délutáni órái, ami talán így volt, de ő nem nagyon figyelt.

Szobatársa egy idióta, sárga színű, de rendkívül puhának tűnő pokróccal volt betakarva, amit Dean még sosem látott ez előtt, de azt egyből eldöntötte, hogy utálja a színét.

-Móóókus…

Ja, és ezt a becenevet is utálta. Egy ideig. Mostanra már egészen megbékélt vele. Szóval sikerült felkeltenie a másikat. Klassz.

-Mi van, álomszuszék? Ne mondd nekem, hogy egész nap itt rohadtál az ágyban, amíg én szenvedtem! – A bocsánatkérés valahogy sosem ment neki. Ezért inkább nevetve hozzávágta az első tankönyvet, ami a kezébe akadt.

Elvétette. De a másikat ebben a pillanatban az sem érdekelte volna, ha fordítva történik.

-Fááááhraaahht... – motyogta Crowley a pokróc másik feléről, de mivel a szó második fele ásításba torkollott, így Dean csak találgatni tudott, mit akart mondani neki a másik.

Végül csak megrázta a fejét, erőt véve magán feltápászkodott, majd pár pillanattal később az ősrégi matrac megadóan nyikordult egyet a súlya alatt, ahogy a másik ágyának szélére ült. Mosolyogva nézte, ahogy Crowley összegömbölyödve fekszik a fejére húzott idióta, sárga színű pokróccal együtt. Oké, talán tényleg fáradt volt.

Dean sosem járt sikerrel, ha össze akarta egyeztetni az óráikat, mert ezt ellehetetlenítette az a tény, hogy míg ő gépészetet tanult, addig a másik jogot, amit ő sosem értett, mi értelme van, vagy mire kell a másiknak, mert szerinte ugyan semmi értelme, szóval egy idő után abbahagyta az idióta kérdéseit ezzel kapcsolatban, és hagyta, hogy a másik azt tanuljon, amit csak akar, addig ő boldog, amíg neki nem kell. Egyszóval az órarend és az osztály is más volt. Ami meg szívás. De ez van.

-Hé, Crow! – rázta meg óvatosan, de a pokróc alól továbbra is csak egyenletes szuszogás hallatszott.

Egy fél perc sem kellett, hogy rájöjjön, ő is fáradt. Ugyanezen perc második felében már az idióta, sárga színű pokróc alatt volt, a másiknak háttal.

Egy újabb perc telt el, mikor Crowley, megfordult s a derekánál fogva átölette Deant, és végre elsuttogott egy hellót. Dean örömmel fogadta az ismerős karokat maga körül, és visszahümmögött valamit két elnyomott ásítás között.

Az idióta, sárga színű pokróc, tényleg kellemesen meleg és puha volt és Dean, akkor talán már nem is utálta annyira a színét. Ami viszont bizonyos volt, hogy egyikőjük sem szándékozott kibújni alóla egy darabig.